felsőseink
untitled
untitled
alsósaink

Híreink

Határtalanul 2026

A május 11. és 15. között megvalósult Határtalanul! kirándulás során Szlovákiába látogattak el hetedik évfolyamos tanulóink. Az utazást előkészítő foglalkozás alapozta meg: osztályfőnöki óra keretében a gyerekek PowerPoint-bemutatót készítettek a meglátogatásra kerülő településekről és emlékhelyekről.

A kirándulás első napján Pelsőcön a magyar tannyelvű Dénes György Alapiskolába látogattunk el, majd Rozsnyó városában tettünk sétát. Ugyan messziről csak, de útközben megcsodáltuk Krasznahorka várát, majd elfoglaltuk szállásunkat Várhosszúréten.

A második napra virradóan körbejártuk Betlér méltán híres Andrássy-kastélyát, majd a gombaszögi cseppkőbarlanghoz utaztunk. A program a Szilicei-fennsíkon folytatódott, végül Krasznahorka várát néztük meg távolról.

A harmadik napon a Poprádi-tónál sétáltunk, majd Késmárkon látogattuk meg a régi evangélikus fatemplomot, a városházát és a várat, ahol megkoszorúztuk Thököly Imre szobrát is. Ótátrafüreden megtekintettük a Grand Hotelt, majd a Szlovák Paradicsom Nemzeti Parkban tettünk sétát.

A negyedik napon Lőcse városával ismerkedtünk meg: megtekintettük a városházát, a templomot és a Thurzó-házat. Ezután a Szepesi vár következett, ahol bejártuk a vár mindhárom szintjét, majd a közeli gejzírt is felkerestük.

Kirándulásunk utolsó napján Kassára utaztunk. Megnéztük a Szent Erzsébet-székesegyházat, ahol II. Rákóczi Ferenc hamvait őrzik, majd koszorúzás után a Rodostói házban tárlatvezetésen vettünk részt.

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Határtalanul 2026
Határtalanul 2026
Határtalanul 2025
Határtalanul 2025
Határtalanul 2024
Határtalanul 2024
Határtalanul 2023
Határtalanul 2019
Határtalanul 2019

Kiemelt pályázatunk

Kosárpalánta
Kosárpalánta